
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A rendszer indulása óta a 62 termékkategóriából 52 termékkategóriában csökkentek a termékek átlagárai.
A megfigyelt termékcsoportok átlagárai augusztus 9-ével bezárólag átlagosan 6,5 százalékkal mérséklődtek, aminek több mint 0,5 százalékpontos inflációcsökkentő, illetve mintegy 1,8 százalékpontos élelmiszerinflációt csökkentő hatása lehetett a KSH inflációs fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve.
2023. július 1. óta a zöldségárak csökkentek a leginkább, így az étkezési újburgonya több mint 45 százalékkal, a zöldpaprika közel 37 százalékkal, a paradicsom 25 százalékkal, illetve a fokhagyma 22 százalékkal lett olcsóbb.
Ugyanakkor a tojás ára is 27 százalékot meghaladó mértékben csökkent, valamint a spagetti és az alma ára is több mint 15 százalékkal mérséklődött az árfigyelő indulásától számítva.
A közlemény szerint az élelmiszer-árstop augusztus eleji kivezetésének áremelő hatása a kormányzati inflációletörő intézkedéseknek köszönhetően mérsékelt volt: a rendszerben megfigyelt termékcsoportok átlagárai átlagosan 1 százalékkal növekedtek, ugyanakkor az augusztusi időszakot tekintve 25 termékkategóriában továbbra is árcsökkenés volt megfigyelhető.
Augusztus eleje óta 20 százalékot meghaladóan csökkent az étkezési újburgonya és a tojás ára, illetve számos termékcsoportban, mint például a zöldpaprika, sárgarépa, paradicsom, finomliszt, banán és narancslé esetében 5 százalék feletti átlagos árcsökkenés volt.
A kenyerek közül a fehér és félbarna kenyerek árai augusztus elején további közel 2 százalékkal mérséklődtek a júliusi átlagosan 9 százalékos kenyérárcsökkenést követően.

Fotó: MTI/Lakatos Péter
Az árak csökkenését a kormányzat által június 1-jén elindított, illetve augusztus 1-jétől kibővített kötelező akciózás is támogatta.
Az online platform népszerűségét jól mutatja, hogy látogatóinak száma augusztus első hetében átlépte az 1 milliót. A szabadszavas keresések száma megközelíti a 490 ezret, amelyek során a látogatók augusztusban leggyakrabban a cukor, csirkemell, tej, olaj és liszt szavakra kerestek.
Az árfigyelő hozzájárul a családok megvédéséhez, hiszen elkezdte letörni az élelmiszerárakat, a multikat árcsökkentésre kényszeríti, így jelentősen segíti az infláció egy számjegyűre csökkentését - hangsúlyozta a GFM pénteki közleményében.
Forrás: MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen