
Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK
„Szurkálások voltak rajta, vágások, meg a nyakából bugyogott a vér” – mondta a Tényeknek egy helyi.
Sokkot kaptak a helyiek Szombathely egyik utcájában, miután a fiatal fiú véres torokkal csöngetett be több házba is, hogy segítséget kérjen. Amikor megtalálták, csak egy alsónadrágot viselt, és egy pár zoknit, amiből kukoricalevelek álltak ki. Korábban pedig a belvárosban is látták.
„Mondták, hogy a benzinkútnál, itt a csititónál ugrált ki az autók elé, meg is ijedtek, csak azt nem értem az emberekben, hogy akkor miért nem állt meg. Hogy jóember, mit segíthetek, vagy mi a baj, vagy valami, és ha látják, hogy zavart, vagy ilyesmi, nem tudom, miért nem segítenek” – mondta a helyi.
A környéken sokan látták, hogy a fiatal nyaka, mellkasa és a karja is véres volt, ezért segítséget hívtak. Nem ismerték a fiút, de azóta többen félnek.
A fiatal személyes tárgyait a járőrök a kukoricatáblánál kezdték keresni. A helyszínre nem sokkal később a mentők is megérkeztek, és ellátták a sérüléseit, majd kórházba szállították.
Úgy tudjuk, hogy a fiatal fiúra nem támadtak rá, a mentőknek azt mondta, hogy magának okozta a sérüléseit. Valószínűleg a környező kukoricatábláknál próbált meg végezni magával, de nem sikerült neki. Ezután kérhetett segítséget. Információink szerint zavart volt, és azt mondogatta, hogy ne írják fel az adatait.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK

Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van