
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A sértett, fiatal nő egy buszmegállóból ment gyalog haza otthonába még tavaly októberben Nyírábrányban, amikor a vádlott lány észrevette őt, aki szintén gyalogolt az egyik útkereszteződésben - írta meg a Hajdú-Bihar vármegyei hírportál csütörtökön.
A két barátnő között konfliktus alakult ki még korábban, ami miatt az agresszív nő dühös lett, és háta mögé lépett, majd kézzel meglökte a fiatalkorú felsőtestén. Emiatt a bántalmazott szembefordult a támadóval, és lábbal kigáncsolta. A sértett elveszítette az egyensúlyát és elesett. A fiatal vádlott ekkor rálépett a nyakára, közben nagy erővel ordítozott, és ocsmány szavakkal szidta őt.
Az erőszakos nő mindezek után otthagyta áldozatát, és elment a helyszínről. A sérült zúzódással és horzsolással megúszta a bántalmazást.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A helyiek megrémültek az esetet látván.
A járási ügyészség a vádiratban indítványt tett most arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a fiatalkorú vádlott nőt intézkedésként bocsássa próbára és állapítsa meg, hogy a próbaidő tartama alatt a törvény kötelező rendelkezésénél fogva pártfogó felügyelet alatt áll.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen