
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kölyökmacskákat hagytak a sorsukra Mezőkövesd utcáin. A piciket egy zacskóba pakolta kegyetlen gazdájuk, majd a bokáig érő vízben úszó utcára dobta őket, nem törődve azzal, mi lesz velük ezután.
Az apró négylábúak ki voltak hűlve, mikor rájuk bukkantak. Megtalálójuk nemcsak, hogy nem lépett át rajtuk, hanem elvitte őket Miskolcra az állatmentőkhöz, sőt, hozzájárult az ellátásukhoz is – írták kedden az Árvácska cicamentők, akiktől a Szurkolók az Állatokért Alapítvány kért segítséget.
Az állatokat azonnal melegítő korongra tették, valamint beszerezték a szükséges dolgokat. Az első estét mind az öten túlélték, ezt követően pedig ideiglenes gazdák is találtak számukra.
A szervezet hangsúlyozza, ha valaki nem akar kismacskákat vállalni, ivartalanítsa kedvencét, ezzel nem ítél halálra senki. Felhívják a figyelmet továbbá, hogy az állatelhagyás bűncselekménynek számít.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen