
Megvadult egy Tesla az M3-ason - videóval
A rendőrségre egy kétségbeesett édesapa telefonált be, hogy fiát egy felnőtt férfi megverte, majd barátjának a kerékpárját is összetörte. A támadó ezután feldúltan elrohant a játszótérről.
Az egyenuhásoknak azonban rövid időn belül sikerült azonosítani az elkövetőt, egy 31 éves szintén szekszárdi férfit, aki azonban eltűnt a hatóságok elől.
Ezután nem volt más választása a rendőröknek, minthogy kiadják ellene a körözést.
Végül aztán a férfi 3 órán belül megjelent a rendőrségen részben elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondása szerint korábban egy inzultus érte gyermekét és ezért ütötte meg a másik gyereket illetve törte össze annak a barátjának a kerékpárját.
A gyerekverő férfi egyik ismerőse szerint, azért volt feldúlt, mert az eset előtt ellökték a hat éves fiát a kiskamaszok. Állítása szerint, ő csak számon akarta kérni a 12 éves fiút. Nagyon megbánta a tettét, ezért is adta fel magát a rendőrségen. A megvert gyerek úgy tudjuk, súlyos sérülést szenvedett, az ütéstől beszakadt a dobhártyája. A környékbeliek sokkot kaptak az eset után.
„Hát ez egy brutális verekedés én ezt nem tudnám elviselni, hogy másnak a fiát megüti egy 32 éves ember. Elítélném, szó szerint rendőrségi ügyet csinálnék belőle” – mondta egy helybeli a Tényeknek.
A rendőrség súlyos testi sértés és rongálás miatt indított eljárást. A támadót őrizetbe vették.

Megvadult egy Tesla az M3-ason - videóval

Gyászol Veszprém vármegye, meghalt a kitüntetett építész

Szörnyű tragédia Szabolcsban, egy lakó nem tudott kimenekülni

Nem adott kölcsön, ezért megpróbálta felgyújtani barátja házát

Bosszúból végighúzta a kulcsot a szomszéd autóin

Mínuszokkal indult a nap, de pénteken tovább romlik a helyzet

Bezárta magát, letépte az ajtót, és rátmádt a kalauzra egy részeg utas Kelenföldön

Bezárta az autóba, bedrogozta, majd megerőszakolta saját unokahúgát

Emberölés Császártöltésen, ketten öltek

Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre

Szédületes dolgot vett fel több kamera az éjszaka közepén, fényárban úszott a fél ország – Videó

Döbbenet, mi került a felszínre a Maconkai-víztározóból az éjszaka közepén, fotón a nógrádi óriás "szörny"