
Halálos vonatgázolás Pincehelynél, elkerülhetetlen volt a tragédia
Röpke idő alatt annyi strigula összegyűlt egy 29 éves férfinél, hogy a Győri Járásbíróság jó időre hűvösre teheti – derül ki az ügyészség hétfői közleményéből.
A férfi 2022 nyarán békülni akart barátnőjével, aki azonban ezt nem szerette volna, ezért az utcán összevesztek.
Késsel kezdte fenyegetni a nőt, aki ezért beült egy kocsiba. A férfi ezután a szélvédőbe dobta a kést, végigkarcolta az autó oldalát, majd két ajtaját horpadásig rugdosta, összesen 260 360 forint kárt okozva ezzel.
Fél évvel később a párjával bántalmaztak az utcán egy férfit, mert elhagyta a nő lányát. Míg a főhős egy másfél méteres vascsővel ütötte, barátnője rugdosta és köpdöste az áldozatot, aki végül könnyebb sérülésekkel megúszta.
Ismét eltelt pár hónap, a kisalföldi bandita pedig újra akcióba lendült. Bérelt autóját nem vitte vissza a megbeszélt időre, a tulajdonos pedig keresni kezdte azt.
Márciusban éppen ezzel a kocsival menekült Győrben az őt igazoltatni akaró rendőröktől, manővereivel többeket is veszélybe sodort. Végül a tulaj sérülten, de még aznap visszakapta az autóját az egyenruhásoktól.
Rongálás, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, súlyos testi sértés kísérlete, jármű önkényes elvétele, eltiltás hatálya alatti vezetés és közúti veszélyeztetés van a férfi számláját, ezek miatt emelt vádat ellen az ügyészség, amelyek miatt akár négy és fél évre is börtönbe kerülhet. Barátnőjét súlyos testi sértés kísérletével vádolják.

Halálos vonatgázolás Pincehelynél, elkerülhetetlen volt a tragédia

Billiárddákóval verte agyon saját húgát egy férfi Ecsegen

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból