
Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért
Kifejtette, számos versenyfelügyeleti eljárás van folyamatban az élelmiszer szektorban, példaként említette, hogy egyebek közt vizsgálják az árrögzítés jogsértés gyanúját.
Rigó Csaba Balázs hangsúlyozta, a fogyasztók odafigyeltek az árak alakulására, a drágulás miatt kevesebbet vásároltak. Hozzátette, az infláció letörésével, a reálbérek növekedésével vissza kell állítani a kiskereskedelmi keresletet.
Elmondta, a GVH feladata a verseny élénkítése, például az árfigyelő rendszer működtetésével. A július elsején indult árfigyelő rendszer működtetése óta 753 ezer egyedi látogató és 52 millió letöltés volt már.
Kifejtette, az árfigyelő hatására öldöklő napi árverseny alakult ki az elmúlt egy hónapban a kereskedelmi láncok között, és ez az élelmiszerek árának csökkentésére kényszeríti a multikat. Jelezte, vannak érdeklődések a rendszerhez való önkéntes csatlakozásra is.

A GVH elnöke kijelentette, továbbra is lesz verseny, és utalt arra, hogy a kivezetett árstopos termékek is bekerültek az online árfigyelő rendszerbe, illetve 10 százalékról 15 százalékra emelkedik a kötelező akciózás mértéke.
Rigó Csaba Balázs elmondta, az árfigyelő rendszer bővülhet, további élelmiszerek bevonására van lehetőség, és nemcsak élelmiszerek, hanem más termékek is bekerülhetnek az adatbázisba, illetve több információt kaphatnak a fogyasztók.
A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című keddi műsorában a GVH elnöke közölte, a hivatal 2022 őszén kezdett foglalkozni az élelmiszeripari ágazattal, gyorsított szektorvizsgálatokat végeztek konkrét termékekre, mert a gyanú szerint az ársapkás termékek miatti veszteséget egyes multinacionális cégek "szétterítik".
MTI/Fotó: MTI/Lakatos Péter

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint