
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket
Fegyveres rablás bűntett kísérletének gyanúja miatt indított nyomozást egy ismeretlen elkövető ellen a rendőrség.
A képen látható fiatal férfi gyanúsítható azzal, hogy 2023. március 8-án 19 óra 1 perckor bement Nagykanizsán a Csengery úton lévő dohányboltba és egy fegyvernek látszó tárggyal a kezében, a bevétel átadására kényszerítette az ott dolgozó eladót. Az ismeretlen személy végül üres kézzel menekült el az üzletből, mivel az alkalmazott elmondta neki, hogy már megnyomta a pánikgombot. A feltételezett elkövetőről az üzlet biztonsági kamerája felvételt készített – közölte a rendőrség.
Az ügyben a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője a büntetőeljárásban a korábban kitűzött ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki, amelynek összegét 1 millió forintra emelte.

A nyomravezető díj összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek