
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Bilincsben és vezetőszáron vitték a letartóztatására azt az 54 éves férfit, aki meg akarta ölni fiatal feleségét Nyírgelsén. Megverte, majd a torkának esett és fojtogatta. A szomszédok avatkoztak közbe, így menekült meg az asszony, aki sokkos állapotban nyilatkozott a Tényeknek.
„Itthon lettem volna szerintem, uram már nem is élnék szerintem, ha itthon történt volna meg az a probléma” – mondta.
A 27 éves nőt évek óta bántalmazza a férje, aki több, mint húsz évvel idősebb nála. Úgy tudjuk, hogy azért, mert borzasztóan féltékeny és alkoholista. A gyerekeiket is ezért vették el tőlük.
„Én még élni szeretnék két gyerekemet felnevelni, új életet kezdeni” – hangsúlyozta a nő.
Az asszony többször a szomszédokhoz menekült segítségért. A brutális támadás napján is ott volt, a férfi viszont utána ment és fojtogatni kezdte. Annak ellenére, hogy korábban a bíróság már elrendelte a távoltartását is.
„Ez odáig fajult, hogy a bíróság elrendelte tíz napra a távoltartását is, majd amikor a tíz nap letelt akkor a gyanúsított hazament és újra bántalmazta az asszonyt, különböző módon, pofozás, ököllel ütötte illetve volt hogy a telefonját is összetörte” – ezt már Szilágyi László, a vármegyei főügyészség szóvivője mondta a Tényeknek.
A feleség most azt mondta, szeretne elköltözni otthonról.
„Azon vagyok, hogy minél hamarabb velem legyen a két gyermekem. Akiket látogatok rendszeresen, kéthetente látom őket, gondoskodok róluk, meghalok értük” – fűzte hozzá a nő.
Az egyik szomszéd viszont azt állítja, hogy a fiatal édesanya támadt rá a férjére.
„és mint egy durva thrillerbe úgy kell elképzelni, hogy rohangál és akkor Úristen bántott, minden meg akar ölni és ezt a vért, az úrnak a vérét keni magára, és előadja a kiérkező rendőröknek, mert ugye mindig kihívja őket, hogy ő lett bántva” – mesélte.
A szomszéd szerint ezt képek is bizonyítják, amin mély vágás és karmolásnyomok látszanak a férfi fején.
Most a bíróság mégis letartóztatta az eddigi bizonyítékok alapján. Ha a férfit elítélik, akár öt év börtönt is kaphat.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen