
Ennyi volt, kiadták a figyelmeztetést szombat éjfélig
Egy biciklikerékre font koszorút helyezett el az Árpád híd korlátjára a Magyar Kerékpárosklub elnöke azon a helyen, ahol alig több mint egy hete a 26 éves, kerékpározó férfit halálra gázolta egy 690 lóerős luxusautó.
A megemlékezésen több mint 500 biciklis vett részt, akik egyszerre kerékpároztak el a tragédia helyszínére.
A résztvevők a brutális tragédia kapcsán gyűltek össze. Az Árpád híd budai hídfőjétől a baleset helyszínén át, a Teve utcai rendőrpalotához gurultak.
Itt a kerékpárosok egy petíciót juttattak el a rendőrséghez, amelyben többek közt a gyorshajtás felszámolását, a gyorsulási versenyek megszüntetését és szigorúbb büntetést követeltek a gyorshajtókkal szemben.
A kerékpárosok azt is kérték a rendőrségtől, hogy vezessék be az átlagsebesség-mérést, és szűrjék ki a versenyautóvá tuningolt kocsikat.
A sofőrt letartóztatták, a baleset a hatóság és a szemtanúk szerint is a gyorsulási verseny miatt történt. A férfi teljesen összetört a tárgyaláson, végig sírta az egészet. Tagadta, hogy versenyzett volna.
Felülvizsgálják a KRESZ-t és átalakítják a B kategóriás jogosítvány megszerzését. Ezt mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter egy sajtótájékoztatón a brutális gázolásra reagálva. A miniszer szerint a közlekedési jogszabályok módosítására azért van szükség, mert nem adnak választ az elmúlt húsz évben megváltozott közlekedési rendre. Az Árpád hídon történt gázolást gyilkosságnak tartja és bejelentette, hogy a konkrét esettől függetlenül, megkezdték a KRESZ felülvizsgálatát a Belügyminisztériummal közösen. Szerinte modern, innovatív KRESZ-re van szükség. Az átalakítást ősszel társadalmi egyeztetésre bocsájtják majd.

Ennyi volt, kiadták a figyelmeztetést szombat éjfélig

Síneken át üldöztek egy utast Ócsánál, videón a kergetőzés

Helyszíni fotók érkeztek a szolnoki gyilkosságról, egy fiatal nő az áldozat

Csecsemőtragédia Heves vármegyében: Borzalmas, lassú halált halt egy kisbaba

Drámai fotókon a herendi baleset

Sokkoló felvétel: Frontálisan ütközött két autó a 7-es főúton

Törökszentmiklósi baleset: A roncsok között egy embert holtan találtak

Riadalom a Fejér vármegyei börtönben, egy rab életéért küzdöttek

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot

Üzemanyagár-változás: Ha tud, még ma tankoljon!

Több tucatnyi óvodás fertőződött meg éjszaka Egerben

Elhunyt Hőke Dávid, a tragikus hírt az egyetem tudatta