
211 bulizót igazoltattak a rendőrök
Az 50 éves F. József és felesége egy ideje már külön éltek, amikor a nő a szokásos módon sétált hazafelé a munkából, ám arra nem számított, hogy a férfi lesből rátámad. Egyik kezével megmarkolta a haját, a másikkal felnyalábolta a lábait és betuszkolta kocsijának csomagtartójába. A nő hiába kiabált segítségért, rugdosta a kocsit, nem tudott szabadulni. A kegyetlen férj egy domonyvölgyi erdős területen engedte ki, kést rántott, és gyilkossággal fenyegetőzött, majd megerőszakolta.
A történtek után beültek az autóba és elindultak a Duna túloldalára, ahol megálltak egy gyorsétteremnél, ahol nő megpróbált megszökni, kiugrott a kocsiból, de hiába kért üvöltve segítséget, közelében senki nem mozdult. A jelenlévők végignézték, amint a férj elkapja nejét, visszarángatja a kocsiba, majd elszáguld.
A nő segítségére nem sokkal később végül egy bolti eladónő sietett, aki a rendőrök kiérkezéséig elbújtatta a megfélemlített áldozatot. A férfit megbilincselték, de legtöbb tettét tagadta, állításai szerint nem erőszakolta meg nejét, mindössze egy békülős együttlétről volt szó.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hozzátartozó sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettének, valamint aljas indokból, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított a férfi ellen – írta meg a police.hu.
Címlapfotó: MTI/Mihádák Zoltán

211 bulizót igazoltattak a rendőrök

Gyerekek tucatjai betegedtek meg Veresegyházán

Népszerű bébiételről derült ki, hogy baj van vele - visszahívták a boltokból

Perceken múlt az élete, összeesett egy nő az egyik budapesti uszodában

A Bloomberg is arról cikkez, hogy a MOL szárnyal Orbán Viktor washingtoni győzelme után

Sállal próbálta megfojtani feleségét, de elfáradt a biharkeresztesi férfi

Irgalmatlan balhé, dobálózás, csapkodás alakult ki egy kispesti kúton - Videóval

Hernádi Zsolt: elkerülte Magyarország az üzemanyagár-robbanást az amerikai megállapodással

Hihetetlen, hogy mivel helyettesítette a rendszámot

Meghalt egy motoros, szörnyű tragédia történt Gyomaendrődnél

Brutális késelés Borsodban, két üvegpoharat is megevett a támadó

Napokig élt édesanyja holttestével egy férfi Dunakeszinél