2025. december 28. vasárnap, Kamilla
4°C Budapest

Rosszul lett a győri állatkert elefántja, csak a katasztrófavédők tudtak segíteni rajta

Több mint 3 órás beavatkozásra volt szükség.
Tenyek.hu
2023. július 25., kedd 18:52
Vágólapra másolva!

Vasárnap egy különleges esethez riasztották a győri tűzoltókat, miszerint lábra kellett állítaniuk a Győri Állatkert elefántbikáját, Pembét – derült ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos Facebook-közleményéből.

A 22 éves, 5 tonnás állat ugyanis rosszul lett és elterült a karámjában.

Az állatkerti gondozók először megkötötték az elefánt lábait, majd a tűzoltókkal közösen sikerült elmozdítaniuk úgy, hogy azután átfűzhették a hevedereket a hasa alatt.

A művelethez egy közlekedési baleseteknél is használt emelőpárnát használtak, hogy a lehető legbiztonságosabb és legkényelmesebb módon tudják őt lábra állítani.

Ezt követően a hevedert a plafonon lévő csigán keresztül rögzítettek a daru csörlőjéhez, amellyel végül a több mint 3 órás közös munkát követően sikerült Pembét felemelni.

A katasztrófavédőket annyira megihlette a nem mindennapi akció, hogy rímbe szedték a felejthetetlen állatkerti élményt.

- fogalmaztak a Katasztrófavédelem kreatív munkatársai.


Címlapfotó: dr. Németh Ramóna tűzoltó főhadnagy

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk