
Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat
Ahogyan arról korábban a Tények.hu beszámolt, július 8-án Nyíregyházán a repülőtér melletti füves területen egy ejtőernyős nagy sebességgel a földbe csapódott és életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett. Órákba telt, ameddig Zsolt állapotát a helyszínen stabilizálni tudták, majd azonnal a debreceni kórházba szállították, ahol megműtötték. Információink szerint a 40 éves férfinek ez volt a második önálló ugrása, vagyis nem volt rutinos, a Miskolci Ejtőernyös Sport Klub tanulója volt. Oktatója fejkamerája felvette a drámai zuhanást, a felvételt a rendőrség lefoglalta, de annyit elárultak, a férfi ejtőernyője ugyan kinyílt, de összegabalyodott.
A Magyar Ejtőernyős Szövetség csütörtökön Facebook-oldalán jelentette be a szomorú hírt, mely szerint Zsolt szervezete a gyors orvosi segítség és szakszerű kórházi ellátás ellenére feladta a harcot.
Az illetékes hatóságok, szakertő bevonásával vizsgálják a tragédia körülményeit - áll a posztban.

Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Morcosan indult a húsvéthétfő, délutánra változás jöhet

Húsvéti dallal rukkoltak elő a rendőrök - Videó

Mentőhelikopter landolt Jászberénynél, durva baleset történt - Videó

Kreatív locsolkodós videóval jelentkeztek a mentők - Videó

Fordulat érkezik húsvéthétfőn az időjárásban, megtorpan a tavasz

„Iszonyatos csalódás": Zákány Péter tábornok Pálinkás Szilveszterről - videóval

Rendkívüli figyelmeztetést adott ki a Budapest Airport, minden utast érinthet

Húsvéti tojás pottyant az égből Miskolcra? Döbbenetes videó készült az éj leple alatt

Horror az Alföldön: Mentőhelikopter és több mentőautó lepett el egy hajdúsági kerékpárutat

Riadó a Balatonnál: Több száz ember menekítése indult meg


