
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kutyát sétáltatott egy pár július 26-án Békésen. Valamivel 20 óra után a József Attila utcában jártak éppen, amikor a kutya odaszaladt egy padon ülő társasághoz. Ebből még nem volt probléma, de alig mentek néhány métert, amikor az egyik fiú utánuk szólt és vitát kezdeményezett – közölte a rendőrség.
Kifejtve, azt sérelmezte, hogy a pár nem köszönt nekik. Ezután kétszer megütötte a férfit, aki ettől a földre esett, majd a nőt is bántalmazta. A támadót ekkor a barátai próbálták megnyugtatni, majd el is vitték a helyszínről.
A pár bejelentést tett a rendőrségen, a rendőrök pedig azonnal adatgyűjtésbe kezdtek. Alig 12 órán belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 27 éves helyi férfit, aki nem tagadta tettét, de elmondta, hogy sokat ivott azon az estén és nem emlékszik semmire.
A Békési Rendőrkapitányság garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított ellene.
A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen