
„Kislányom, kislányom, mit tettek veled” – borzalmas sikolyra ébredtek egy budapesti társasház lakói
A nő barátja utoljára négy hete töltött fel közös képet. A férfi ellen hajtóvadászatot indított a rendőrség.
Tenyek.hu 2023. július 14., péntek 13:22
Borzalmas gyilkosság történt csütörtökön éjszaka Budapesten, egy XIII. kerületi társasház harmadik emeleti lakásában. Egy 27 éves nőt ölt meg a párja, aki ellen hajtóvadászatot indított a rendőrség.
Petra édesanyja rosszat sejtett, mikor lányát sehogy sem tudta elérni, ezért hívta ki a rendőröket a Véső utcai lakáshoz. Az ajtón nem tudtak bejutni, de a lány telefonjának csörgése kihallatszott a folyosóra – tudta meg a szomszédoktól a Blikk.
Az egyenruhások segítségül hívtak egy lakatost, aki kinyitotta a zárat.
Kislányom, kislányom, mit tettek veled
– tört ki keserves kiabálásban az asszony, mikor megtudta, gyerekét meggyilkolták. Több lakó is az édesanya vérfagyasztó sikolyára ébredt.
Az rendőrök lezárták a házat, de a tettes ekkor már nem volt ott. A feltételezett elkövetőre körözést adtak ki.
A szomszédok rendszeresen látták a T. Róbertet a lépcsőházban, vagy a liftben, de tudomásuk szerint nem lakott ott.
A gyanúsított utoljára négy héttel ezelőtt töltött fel Petrával egy közös fotót, ahol a névnapját ünnepelték.

Fotó: T. Róbert közösségi oldala
Egykori iskolatársai szerint a férfi egy csendes, visszahúzódó ember, akiről egyáltalán nem feltételeztek volna ilyet, hiszen soha semmilyen balhéban nem volt benne. A pár nemrég a Balaton Soundon is együtt szórakozott, így ötletük sincs, mi okozhatta a borzalmas tragédiát.
+Ez is érdekelheti

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Mintha megnyílt volna az ég: brutális eső zúdult az országra

Riasztó jövőkép: Új korszak kezdődhet a magyar agráriumban

Drámai reggel az M3-ason: összetört autó miatt vonultak a tűzoltók

Súlyosan megégett egy kisfiú a családi grillezésen, mentőhelikoptert riasztottak

Halálos tragédia Debrecenben, kiderült, ki az áldozat

Lakásban gyújtott tüzet egy férfi Pécsen, életveszélyes az állapota

Időjárás-jelentés: viharok árnyékolhatják be a hétvégi programokat

Fáklyaként égett egy autó Hodásznál, menet közben kapott lángra - Videó

Terhes párját ütlegelte egy sárvári férfi, a nő elmenekülni sem tudott

Meghalt Sörös Sándor

Jelentős lezárások lesznek a Városligetnél a hétvégén



