
Különös tilalom lép életbe Győr-Moson-Sopronban – szabálymódosítás mellett döntött a szövetség
A dunakeszi közútkezelők az M0-ás autóúton, az M3-as autópálya irányába vezető oldalon folytattak kaszálási munkálatokat június 27-én kedden, mikor arra lettek figyelmesek, hogy a belső sávban valaki a forgalommal szemben halad kocsijával. Ahogy a felvételen is látható, a munkások időben észrevették a veszélyes manővert, és közölték a vezetővel, hogy nem jó sávban hajt. A fennakadás miatt egy kis időre megállt a forgalom, majd megkérték az idős sofőrt, hogy a következő kijáratnál hajtson le a pályáról.

Különös tilalom lép életbe Győr-Moson-Sopronban – szabálymódosítás mellett döntött a szövetség

Buszmegállóban esett össze egy férfi, kollégái küzdöttek az életéért

Meghalt Mészely László

Megállt az utasokkal egy személyvonat az éjszaka közepén Győrnél, rettenetes dolog áll a háttérben

Hátborzongató eset: női holttestet találtak a komáromi Monostori-erdőben

Nagyszabású munkálatok zajlanak Budapest mellett, valami egészen új épül

Hajmeresztő jelenetek Szombathelyen: egy pillanat alatt életveszélybe kerültek többen

Megdöbbentő adatokat mértek Északkelet-Magyarországon kora reggel, ránk rúgták az ajtót a mínuszok

Összehangolt akció: Drámai mentés zajlott a Pilisben

Közleményt adott ki a NAV, ez most rengeteg embert érint

Újabb medve kóborol Magyarországon, itt látták utoljára

Időjárás-jelentés: Ez vár ránk április utolsó napjaiban