
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Hazánktól északnyugatra éles légtömeghatár húzódik, amelyen előreláthatólag egy hullám keletkezik majd, ez pedig nagyon gyorsan kimélyülő ciklont okoz – írta kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A hirtelen lecsökkenő légnyomás a szél feltámadásával jár majd. Komolyan megélénkül a légmozgás, főként Németország északi, sík vidékein, ahol a szélerőművek vélhetően hálásak lesznek ezért.
Erősen viharos, 90 kilométer per órás sebességet meghaladó széllökések is előfordulhatnak, amelyek már komoly anyagi károkat is okozhatnak.
Szerdán este Magyarországot is eléri a hidegfront, azonban már jelentősen gyengébb formában, így itthon várhatóan nem keveri meg annyira a kártyákat, mint Európa északnyugatibb területein.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen