
Morcosan indult a húsvéthétfő, délutánra változás jöhet
Szirénától volt hangos csütörtök hajnalban a Margit-sziget, miután az angyalföldi rendőrök bejelentést kaptak, hogy egy nő a Dunába vetette magát – közölte a rendőrség közösségi oldalán. A járőrök a sziget déli részén, egy szabadtéri kondiparknál találták meg a bejelentőt. A férfi az egyenruhásoknak elmondta, hogy egy padon ücsörgő, láthatóan elkeseredett nőre figyelt fel barátaival, azt is látták, amint a víz felé gyalogol, ekkor ragadott telefont. A társaság megpróbálta megakadályozni, hogy a nő a folyóba vesse magát, de nem jártak sikerrel, a rendőrök kiérkezésekor, a parttól nyolc-tíz méterre, hátúszásban tempózott a Dunában.
Baranyi Dávid főtörzszászlós a vízben lévő nő után úszott, megragadva őt a part irányába húzta, innen társaival, Tóth Kevin törzsőrmesterrel és Coroi Kornélia őrmesterrel együttesen emelték ki, majd vitték biztonságos távolságba a víztől
– írta a rendőrség bejegyzésében, és hozzátették, a mentett asszony zavart volt, hol indulatosabban, hol nyugodtabban reagált a segítségre.
A nőt a járőrök szolgálati autójukkal vitték el a sziget bejáratához, mivel a nagyméretű mentőautó nem tudta megközelíteni a partrészt. Ott átadták őt a mentősöknek, akik azonnal kórházba szállították.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Morcosan indult a húsvéthétfő, délutánra változás jöhet

Húsvéti dallal rukkoltak elő a rendőrök - Videó

Mentőhelikopter landolt Jászberénynél, durva baleset történt - Videó

Kreatív locsolkodós videóval jelentkeztek a mentők - Videó

Fordulat érkezik húsvéthétfőn az időjárásban, megtorpan a tavasz

„Iszonyatos csalódás": Zákány Péter tábornok Pálinkás Szilveszterről - videóval

Rendkívüli figyelmeztetést adott ki a Budapest Airport, minden utast érinthet

Húsvéti tojás pottyant az égből Miskolcra? Döbbenetes videó készült az éj leple alatt

Horror az Alföldön: Mentőhelikopter és több mentőautó lepett el egy hajdúsági kerékpárutat

Riadó a Balatonnál: Több száz ember menekítése indult meg

Elképesztő jelenetek játszódtak le Tiszaörs központjában, mentőakció volt a magasban

Ön már megtette, amit meg kell tennie? Vészesen közelít egy fontos határidő