
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A csapat látszólag a győri Kossuth hídon tartózkodott, mikor úgy döntöttek, kalandvágyból a mélybe ugranak.
Bundáskenyér
– kiáltott fel egyikük, miután átmásztak a korláton, a járókelők pedig elhűlve nézték a két fiatal akcióját.
Előbb egyikük ugrott a Mosoni-Duna vizébe, majd mikor látta, hogy társa nem sérült meg, és ki tud úszni, ő maga is levetette magát.
A hídon láthatóan volt még egy harmadik személy is, de valószínűleg nem a vakmerő fiatalokkal érkezett, hanem csak egy volt a hitetlenkedő gyalogosok közül.
A közzétett videó alatt több helyi is megjegyezte, hogy életveszélyes volt, amit a páros művelt, hiszen néhány helyen rendkívül sekély ott a víz. Feltehetően ezúttal nem történt komolyabb baj, és a fiatalok sértetlenül kiúsztak a partra.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen