
Záróra után rabolta ki a kocsmárost egy kiskunfélegyházi férfi
Az ügyészség most vádat emelt az ügyben.
Tenyek.hu 2023. június 12., hétfő 09:15
Idén január 14-én este a kiskunfélegyházi férfi egy helyi szórakozóhelyen mulatta az időt, azonban zárás után rátámadt és a fején háromszor megütötte a tulajdonost, aki emiatt elájult. A tolvaj az eszméletlen, törött arccsontú férfi zsebéből 100 ezer forintot zsákmányolt, majd a kasszából további 50 ezret vett ki, ezután távozott a helyszínről.
A nyomozók másnap elfogták a támadót, aki a zsákmányolt összeg java részét italra és cigarettára költötte, így mindösszesen 12 ezer forintot találtak nála.
A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség a többszörösen visszaesőnek számító férfit rablás, valamint súlyos testi sértés bűntettével vádolja és ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. Bűnösségéről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság dönt majd – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.
+Ez is érdekelheti

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki




