2026. július 12. vasárnap, Dalma, Izabella
25°C Budapest

Spanyol rendőrök fogták el a győri drogtermesztőt

Győrújbarátról Serranillos Playa-ra menekült, de ott sem sikerült elrejtőznie a hatóság elől.
Tenyek.hu
2023. június 07., szerda 19:33
Vágólapra másolva!

Tavaly októberben adott hírt arról a győri rendőrség, hogy rajtaütöttek egy kábítószertermesztő győrújbaráti férfin. Információik alapján a 24 éves fiatalembernek bűntársa is volt Ü. Péter személyében, akivel indiai kenderültetvényt gondoztak, szüreteltek, valamint fel is dolgozták azt. A 39 éves férfinél akkor a nyomozók a házkutatás során több kábítószergyanús anyagot találtak, a lakásban tartózkodó barátnőjét pedig elfogták és eljárást indítottak ellene.

A férfi ekkor elérhetetlenné vált a hatóság számára, ezért körözést adtak ki ellene. Először itthon, később pedig, amikor az az információ jutott el a rendőrséghez, hogy külföldön tartózkodhat, európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.


A police.hu közleménye alapján a férfi keresésébe ekkor kapcsolódott be a KR NNI Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya. A fejvadászok idén januárban kezdtek bele a kábítószer-kereskedelem miatt körözött férfi felkutatásába.

A mindenre kiterjedő nyomozás során feltételezni lehetett, hogy a körözött személy Spanyolországba menekült, ezért az Európai Célkörözési Egységek Hálózatán (ENFAST) keresztül az KR NNI nyomozói felvették a kapcsolatot a spanyol társhatóságokkal, majd minden rendelkezésükre álló releváns információt megosztottak a spanyol rendőrség központi célkörözési egységével. Az első kapcsolatfelvételt követően négy hónapon keresztül, napi-szintű információcsere zajlott a spanyol rendőrökkel.


A férfi mindeközben minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy a hatóságok elől elrejtőzzön, és minden olyan nyomot igyekezett eltüntetni, mely a tartózkodási helyét beazonosíthatóvá teszi. Éppen ezért az ügyön dolgozó nyomozóknak komoly erőforrásokat kellett bevetniük mindkét országban ahhoz, hogy a nyomára bukkanjanak. Végül a hónapokon át tartó megfeszített közös munka meghozta a sikert, és a spanyol rendőröknek sikerült azonosítaniuk a célszemély feltételezett búvóhelyét, majd 2023. május 20-án Serranillos Playa településen fogták el.

null
null
null
null
null
null


A spanyol rendőrség egységei kora reggel hatoltak be a párszáz fős település egyik családi házába, ahol Ü. Péter és barátnője tartózkodott. A rendőrök az ingatlan átkutatása során abban egy összesen 1124 kifejlett tőből álló marihuánaültetvényt találtak, amelyet feltételezhetően a férfi és a nő gondozott. A spanyol rendőrség a kábítószergyanús növényekből álló ültetvényt felszámolta, és mindkét személyt – az ellenük megindított büntetőeljárás során – őrizetbe vette. A férfi Magyarországnak történő átadásáról a későbbiekben döntenek.

Címlapfotó: YouTube/PoliceHungary

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk