
Kiderült, hogy kik lopták el kisgyerekkel együtt a kocsit Szombathelyen
Tavaly augusztus 22-én egy XII. kerületi lakásban egy fiatal nő hirtelen nekiesett és fojtogatni kezdte édesanyját, majd egy késsel többször megszúrta, ezek következtében az anya életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A helyszínre kiérkező rendőrök azonnal elfogták a mindössze 28 éves elkövetőt, akit emberölés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, de mindent tagadott.
Az igazságügyi elmeszakértők megállapították, hogy a nő kóros elmeállapotban szenvedett a bűncselekmény elkövetésekor is, ezért a bíróság kényszergyógykezelést rendelt el a számára.
A nyomozók a napokban elvégezték az eljárással kapcsolatos vizsgálatokat, ezért az ügy iratait a megküldték az illetékes ügyészség számára – írta meg a police.hu.

A fotó illusztráció: police.hu

Kiderült, hogy kik lopták el kisgyerekkel együtt a kocsit Szombathelyen

Kutyákkal és drónokkal is keresték az eltűnt nyugdíjast Gyálon

Megcsúszott és felparkolt a szalagkorlátra egy autós Szeghalmon

Veszélyes órák jönnek - ónos eső csap le több térségre

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Tragédia Monorierdőn, egy idős férfi az áldozat

Embercsempészés közben borult fel az autó – rendőrök elől menekült

Operatív törzs: az egészségügy és az oktatás is zavartalanul működik

Félév alatt közel 3 millió forintot tankolt el a cég kártyájával saját célra

Kisfiút akart megerőszakolni a vácdukai játszótéren, tagad, nyilatkozott a nővére

Tűz ütött ki a Fazekas gimnáziumban, ezren menekültek ki