
Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat
A fesztivál szerdai helyszínbejárásán Kádár Tamás, a Sziget Zrt. cégvezetője a belföldi turizmus szempontjából Magyarország legjelentősebb vidéki fesztiváljának nevezte a Balaton Soundot. A közönség többségét, 70-75 százalékot magyarok adják, és a szervezők idén is mindent elkövettek azért, hogy a résztvevők egy igazi balatoni fesztivált élvezhessenek a parton. Csákovics Gyula, Zamárdi független polgármestere elmondta: a nyári idegenforgalmi szezon egyelőre "döcögősen" indult, de reményeit fejezte ki, hogy a Balaton Sound elindítja a szezont. A fesztivál kezdetére egyre többen érkeznek, telnek meg a szálláshelyek - tette hozzá.
Filutás Anna, a fesztivál projektvezetője a bejárás során elmondta: a világ legjobb DJ-it listázó top százas névsorból húsz előadót sikerült elhozniuk a Balaton Soundra. A nagyszínpadon lép fel Hardwell, KSHMR, Tiesto, Armin Van Buuren, Vini Vici, Dimitri Vegas & Like Mike, Don Diablo, a magyarok közül pedig Majka és a Halott Pénz is.

Fotó: Balaton Sound Official Facebook-oldala
Az elektronikus zene legismertebb művészei - Charlotte De Witte, Carl Cox, Joseph Capriati, Adam Beyer, Sam Paganini, Dubfire, Satori live, Artbat, Pan-Pot - a fesztivál B my Lake zónájában állnak színpadra.
Emellett új helyszínnel is bővül a fesztivál, ahol naponta party brandek váltják egymást. Az első napot a Masquerade indítja, majd a következőkön a Next Level, a Rave Culture és a Q-dance veszi át a színpadot. A fesztiválozókat három VIP helyszín - a nagyszínpadnál a 2200 négyzetméteres Las Vegas Casino Events VIP, a parton a Sunset Beach VIP, a B stage mellett pedig a Lost in Jungle VIP - várja, és a látványvilágot utcaszínház, valamint divat-designer bemutatók is fokozzák.
A 2500 négyzetméteres nagyszínpadon tíz méter magas és 60 méter széles háttérszerkezetre 500 négyzetméteres, 1978 panelból álló ledfalat építettek, amely 250 lámpából álló fénytechnikával nyújt virtuális élményt. A B stage felülete szintén 2500 négyzetméter, míg a Rádió 1 beach clubjánál 600 négyzetméteres stég nyúlik a Balatonba. Idén is számos önkéntes felügyel a fesztiválozók biztonságára, a Balaton Sound applikációban pedig lesz egy veszélyhelyzet-jelző gomb is, amellyel a vendégek jelezhetnek a szervezőknek.
Forrás: MTI

Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Morcosan indult a húsvéthétfő, délutánra változás jöhet

Húsvéti dallal rukkoltak elő a rendőrök - Videó

Mentőhelikopter landolt Jászberénynél, durva baleset történt - Videó

Kreatív locsolkodós videóval jelentkeztek a mentők - Videó

Fordulat érkezik húsvéthétfőn az időjárásban, megtorpan a tavasz

„Iszonyatos csalódás": Zákány Péter tábornok Pálinkás Szilveszterről - videóval

Rendkívüli figyelmeztetést adott ki a Budapest Airport, minden utast érinthet

Húsvéti tojás pottyant az égből Miskolcra? Döbbenetes videó készült az éj leple alatt

Horror az Alföldön: Mentőhelikopter és több mentőautó lepett el egy hajdúsági kerékpárutat

Riadó a Balatonnál: Több száz ember menekítése indult meg