
SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével
Lőfegyverekkel a kezükben állnak a TEK kommandósai ennél a soroksári háznál, hogy kiszabadítsák azt a 8 éves kislányt, akit az egyiptomi édesapja ejtett túszul. A férfi egy bozótvágó és egy zsigerelő - harci kést vett magához, 8 éves gyerekével együtt elbarikádozta magát és azzal fenyegetőzött, hogy elvágja a kislány torkát.
A 42 éves férfit végül a fürdőszobában kapták el. A lányt az egyik kommandós ölbe vette, úgy menekítette ki a soroksári házból. Az eset tavaly júliusban történt.
A kegyetlen apát csütörtökön bilincsben, vezetőszáron állították a bíróság elé. Kiderült, a férfi 2020-ban brutálisan megverte a lány anyját. A bíróságon most ezért is felelnie kell. Az előkészítő ülésen az ügyész ismertette a bántalmazás kegyetlen részleteit.
„Fojtogatni kezdte, miközben azt mondta neki, hogy maradjon csendben” – mondta az ügyész.
A férfi ezután a nő száját is befogta.
„A sértett lábait a feje mellé felhajtotta, és újra ráfeküdt, majd a sértettet arcának bal oldalán egy alkalommal pofonütötte” – tette hozzá az ügyész.
Később kitervelte, hogy túszul ejti a gyereket, mert nem tudta elfogadni, hogy a nő már nem akar vele lenni. A soroksári házhoz ajándékot vitt, amit a kapura akasztott. Elbújt, majd, amikor a gyerek a nagyapjával kisétált az ajándékért, elkapta a kislányt és bezárkózott vele a házba.
Közölte, hogyha bárki belép a lakásba, megöli a gyermeket, megöl mindenkit, majd a volt élettársát szidalmazta. Olyan kijelentéseket tett, hogy a gyermekét csak ő szereti, megöli a gyermeket, és magával is végezni fog
A kést a gyerek nyakához tartotta. Megparancsolta a kislánynak, hogy az édesanyja nevét kiabálja.
A férfi a tárgyaláson nem ismerte el a tettét, a letelepedési státuszát visszavonták, kitilthatják Magyarországról. A férfi kegyetlenségei miatt gyerekét sem láthatja többé. Az ügy tanúk meghallgatásával folytatódik.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó

Autó csapódott vonatnak Békéscsabánál, videón a pusztítás

Két nap alatt majdnem egymillió forintos kárt okozott a kunmadarasi férfi

Nagy Elek: a vállalkozó legyen a középpontban

Kislány előtt maszturbált az utcán egy férfi Miskolcon

Fiatal tartotta rettegésben Sülysápot

Afrikából hozott be egy veszélyes vírust Hajdú-Biharba egy 25 éves nő

Egy évig bujkált, végül Vásárosbécen törték rá az ajtót a kommandósok

Nem várt tovább, mentőkocsiban sírt fel Laura