
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Lepofoztak egy gyereket a minap Szegeden, a Klapka téren – számolt be csütörtökön a Szeged365.hu.
A vérlázító eset nem volt teljesen előzmény nélküli, a támadó ugyanis már korábban sem volt jó kapcsolatban a gyerekekkel. Előfordult, hogy egyszerűen kilyukasztotta az udvarára beguruló labdát, nemrég pedig szintén leadott egy taslit egy kicsinek.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Arról, hogy konkrét esetnek mi volt a kiváltó oka, egyelőre nem tudni, ám így sem maradnak követkemények nélkül a történtek. A rendőrség könnyű testi sértés miatt indított eljárást a szegedi pofonosztóval szemben.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen