
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A felháborító eset még 2021 szeptemberében történt, amikor egy idős, miskolci férfi többször is fagylaltozni vitte a szomszédjában élő kislányt – derült ki a Miskolci Törvényszék csütörtöki közleményéből.
Mivel jó kapcsolatot ápolt a gyermek családjával, így a kislány édesanyja mindig, mindenféle aggodalom nélkül elengedte vele.
Két ilyen alkalommal azonban a fagyizás után az autója hátsó ülésére ült a gyermekkel, majd nemi vágya felkeltése, fenntartása és kielégítése érdekében levette a kislány alsóneműjét és simogatni kezdte nemi szervét, majd sajátját is hozzáérintette.
A lesokkolódott áldozat az első alkalommal nem mert beszélni a történtekről, mert a férfi megtiltotta neki, második alkalommal viszont mindenről beszámolt édesanyjának.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A férfit a napokban végül tizenkettedik életévét be nem töltött, felügyelete alatt álló személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 6 év szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélték.
Ezen kívül pedig végleges hatállyal eltiltották minden olyan foglalkozás gyakorlásától és egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné vagy ilyen személlyel hatalmi, befolyási viszonyban állna.
A törvényszék súlyosító körülményként értékelte az ilyen jellegű bűncselekmények elszaporodottságát, a cselekmény erkölcsileg különösen elítélendő mivoltát, annak pszichikai következményeit és a folytatólagos elkövetés tényét.
Az ítélet nem jogerős.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen