
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Jövőre a családok támogatására a háború ellenére is 3300 milliárd forint jut, ami háromszorosa a 2010-ben erre fordított összegnek. Háborús időkben is megvédi a kormány a családtámogatásokat, és emeli a babaváró és a falusi CSOK összegét.
Egymillióval emelkedik a Babaváró összege, nyitva marad a 30-40 év közötti várandós nőknek is
A Babaváró nagyon sikeres családtámogatási eszköz a gyermekvállalás ösztönzésére, és ha sikerül elérni, hogy az első gyermek vállalása még fiatalabbon történjen meg, akkor még eredményesebb lehet. Ezért döntött úgy a kormány, hogy a 30 év alatti nők számára jövőre is változatlan feltételekkel, sőt 10 millió forint helyett 11 millió forintos összeghatárral biztosítják, de nyitva hagyják a 30-40 év közötti nőknek is, ha várandósságukat igazolják. Számukra most 1 éves időszakot nyitott meg a kormány, ők 2024 év végéig igénybe vehetik a konstrukciót. A Babaváró az év végéig változatlan feltételekkel elérhető.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Emelkedik a falusi csok, a városi csok helyett támogatás lesz
Átnézték a nyolc éve futó CSOK-rendszert, azt látták, hogy a háború, szankció, a magas kamatok miatt a városi CSOK nem működik, de a falusi CSOK igen, ezért a falusi CSOK összegét 50%-kal növelik. A kisebb településeken ez a támogatás továbbra is kiemelt mértékű, az önrésszel kiegészülve jelentős támogatást tudott nyújtani a családoknak. Nem törlik el a városi CSOK-ot sem, hanem helyette új otthonteremtési támogatást dolgoznak ki. A KIM az év végéig kapott határidőt a kormánytól, hogy dolgozzon ki egy új család- és otthonteremtési támogatást a családszervezettekkel egyeztetve.
A falusi CSOK-ot továbbra is igénybe lehet venni új lakás, ház vásárlására vagy építésére, illetve meglévő lakások felújítására, bővítésére, valamint megmarad az áfakedvezmény lehetősége is 5 millió forint erejéig.
A keretösszegek emelkednek jövőre használt lakás vásárlása vagy korszerűsítése esetén
Meglévő lakás, ház korszerűsítésénél pedig a támogatási összeg

CSOK-kölcsön (új lakásra fordítható államilag támogatott, max. 3% kamatozású kölcsön)
A 2016-ban bevezetett CSOK kölcsön a CSOK támogatás mellé felvehető, legfeljebb 3%-os kamatozású,új lakás vagy egylakásos lakóépület vásárlására vagy építésére, valamint használt lakás vásárlására felvehető államilag támogatott kölcsön. Használt ingatlan bővítésére (a kistelepüléseket kivéve, ahol emellett korszerűsítésre is jár) nem vehető fel a kölcsön. 2023. évvégéig a CSOK-kölcsön változatlanul igényelhető! 2024. január 1-től a városi CSOK megszűnik, a falusi CSOK nem. Az 5 ezer fő alatti lélekszámú településeken lesz benyújtható.
A falusi CSOK-ra vonatkozó, 2024. január 1-től érvényes szabályok
A falusi CSOK csak használt lakás vásárlására és egyidejű korszerűsítésére/bővítésére, illetve a meglévő lakás korszerűsítésére/bővítésére fordítható.
Továbbra is csak 5 ezer fő alatti lakosságszámú kistelepülésen (illetve a külterületi tanya/birtokközpont besorolású ingatlanok vonatkozásában) nyújtható be (Falusi) CSOK iránti igény.
A kistelepüléseken így 2024 után a következő célokra érhetők el a támogatások:
A használt ingatlanra járó „Falusi CSOK” támogatási összegek kb. 50%-kal emelkednek (az új családi házra járó támogatás változatlan marad). A kedvezményes (3%-os) CSOK-kölcsönhöz kapcsolódó kamattámogatási kiadások mérséklése érdekében továbbá (csak az új szerződésekre, felmenő rendszerben):
Kiemelendő, hogy ezek a módosítások nem érintik a kölcsönfelvevő családokat, ők a kamattámogatás időtartama alatt továbbra is 3%-os mértékű kamatot fizetnek!

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen