2025. november 12. szerda, Jónás, Renátó
5°C Budapest

Ápolói műhiba miatt halt meg egy beteg a pécsi klinikán, az ügyészség minősített emberöléssel vádolja

A férfi 10-20 évig vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújtható.
Tenyek.hu
2023. június 22., csütörtök 14:39
Vágólapra másolva!

Tavaly december közepén egy 82 éves beteg a pécsi klinika Covid-osztályán feküdt magatehetetlenül, amikor a próbaidősként dolgozó ápoló egy orvossal és két nővérrel együtt volt ügyeletben. Az aznapi laboreredményekből kiderült, hogy a betegnek káliumhiánya volt, ezért az orvos káliuminfúziót írt elő számára. Ennek beadása a műszakvezető nővér feladata lett volna. A nő elő is készítette az injekciókat, majd a fecskendőket a Covid-osztály zsilipelő kapuja elé tette, hogy a szükséges óvintézkedések után beviszi majd a beteghez.

Időközben a műszakvezetőt vizitre hívták, így megkérte az ápolót, hogy ellenőrizze az infúziót, az ápoló pedig ekkor magához vette az előkészített fecskendőket, majd a magatehetetlen 82 éves beteg kanüljén keresztül, közvetlenül az érpályába fecskendezte a káliumot. A műszakvezető nővér ekkor ért vissza és látta, mit tett az ápoló, de már nem volt mit tenni. A nyugdíjas káliummérgezést kapott, ami szívelégtelenséget okozott, így nem sokkal később meghalt.

A Baranya Vármegyei Főügyészség minősített emberöléssel vádolja a pécsi ápolót, aki a bűncselekményért 10-20 évig vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújtható – írta meg a Pécs Aktuál.

A fotó illusztráció: Shutterstock

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk