
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az eset pénteken este történt Arló egyik utcáján, amikor két fiatal és egy felnőttkorú férfi összetalálkozott egy idős emberrel, majd elhatározták, hogy ellopják a biciklijét – derült ki a Miskolci Törvényszék keddi közleményéből.
Mivel a férfi magától nem adta oda csak úgy a kerékpárját, így a támadók agyba-főbe verték. Addig ütötték-rúgták a fejét, hogy az áldozat életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett.

A fotó illusztráció: police.hu
A bíróság szerint a tettesek esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, ezért a napokban, július 26-ig elrendelték a letartóztatásukat.
A végzés nem végleges. További tárgyalások várhatók az ügyben, ugyanis bűncselekményük alkalmas lehet életveszélyt okozó testi sértés és rablás minősített esetének megállapítására.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen