
Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő
Az erdészekkel tartottak közös ellenőrzést a rendőrök a Veszprém vármegyei erdőkben vasárnap – számolt be a police.hu.
Egyre gyakrabban fordult elő ugyanis, hogy a Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. területén quadokkal és krosszmotorokkal szelték át az erdőt, holott ezt az erdészeti törvény tiltja.
A vármegyei egyenruhások a Készenléti Rendőrség motorosaival, illetve az erdészet munkatársaival együttműködve közös akciót szerveztek.

Fotó: police.hu
Felhívták a figyelmet, hogy a magyar jogszabályok szerint, ha egy erdő nincs körbe kerítve, hiába magánterület, a KRESZ-ben foglaltak érvényesek, ennek értelmében pedig erdei utakon és erdőben quaddal, motorral, vagy terepmotorral közlekedni tilos.

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Tragédia Monorierdőn, egy idős férfi az áldozat

Embercsempészés közben borult fel az autó – rendőrök elől menekült

Operatív törzs: az egészségügy és az oktatás is zavartalanul működik

Félév alatt közel 3 millió forintot tankolt el a cég kártyájával saját célra

Kisfiút akart megerőszakolni a vácdukai játszótéren, tagad, nyilatkozott a nővére

Tűz ütött ki a Fazekas gimnáziumban, ezren menekültek ki

Nem indít és nem fogad járatokat a Liszt Ferenc Repülőtér

Halálos tragédia - iskolaudvaron landolt egy mentőhelikopter Mélykúton

Fotók érkeztek, durván kiégett egy kamion az M5-ösön

111 riasztás egy nap alatt – Itt az elmúlt 24 óra mérlege