
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Életének 72. évében elhunytdr. Entz László érsebész professzor, a Semmelweis Egyetem korábbi érsebészeti tanszékvezetője, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika egykori igazgatóhelyettese – olvasható a Semmelweis Egyetem honlapján.
Dr. Merkely Béla a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója és dr. Szabolcs Zoltán szívsebész nekrológjukban emlékeznek meg barátjukról és kollegájukról:
Nekünk, akik évtizedek óta együtt dolgoztunk, éltük életünket Lacival itt a Városmajorban, ezek a szavak nem fejezhetik ki a váratlan távozás jelentette bénító lelki fájdalmat, a hátrahagyott űr betölthetetlensége felett érzett kétségbeesést. Entz Lacival a „Városmajori család” egy emblematikus és ikonikus tagját veszítettük el.

Fotó: Semmelweis Egyetem
Halála körülményeiről úgy fogalmaztak:
Nem tudott és nem is akart a Városmajor nélkül élni. Azon a bizonyos tragikus reggelen is éppen a klinika kapujában lett rosszul. Az akutan fellépő mellkasi tünetek alapján maga állította fel a diagnózist. Annak a főverőér katasztrófának a diagnózisát, melynek fenyegető tüneteit nagyon is jól megismerte majd’ félévszázados érsebészeti munkássága során. A sors kegyetlen iróniája, hogy az érkatasztrófa legsúlyosabb klinikai megjelenése sújtotta őt, így sajnos életét nem sikerült megmentenünk. Távozásával pótolhatatlan veszteség érte a városmajori klinikát, a Semmelweis Egyetemet és a magyar tudományos és szakmai közösséget.
Dr. Entz László hivatásában elért eredményei nyomán 2021-ben megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, a Semmelweis Egyetem Soltész Lajos Emlékéremmel, valamint Pro Universitate díjjal is elismerte munkásságát.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen