
Mezítláb sétált be egy férfi a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra, mintha egy akcióvígjátékba csöppentünk volna
Az áldozat sem volt teljesen ártatlan.
Tenyek.hu 2023. május 10., szerda 16:06
Múlt csütörtök este egy fiatal férfi sétált be a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra és szomorúan arról számolt be, hogy nem sokkal korábban a nyílt utcán kirabolták, elvették a pénzét, az öngyújtóját, sőt még a cipőjét is levetették vele. Az egyik támadó kezében egy kalapács, míg a másikéban egy húsklopfoló volt, így félt ellentmondani bármiben.
A személyleírások alapján a helyi rendőrök gyorsan azonosították a két feltételezett elkövetőt, majd a nyomozás során kiderült, hogy egy 18 éves fiú többször megrúgta a kiszemelt áldozatát, valamint a kalapáccsal is fenyegető mozdulatokat tett felé, mindeközben folyamatosan követelte a nála lévő pénzt. Társa, egy 14 éves fiatal jól láthatóan egy húsklopfolót szorított a kezében, ezzel támogatva barátját. Előszőr a pénzt és az öngyújtót szerezték meg, majd a fiatalabb elkövető még a cipőt is levetette a férfival.
Mint derült, a mezítlábas férfi sem bizonyult teljesen ártatlannak, hiszen későbbi támadóival azt tervezték, hogy közösen betörnek valahova, társai csak ezután fordultak ellene.
A fiatalok kihallgatását követően mindkettőjüket őrizetbe vették az illetékes járásbíróság pedig vasárnap elrendelte letartóztatásukat. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást velük szemben – írta meg a police.hu.
+Ez is érdekelheti

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval




