
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A rendőrség megtaláltaazt az autót, amivel vasárnap éjjel gázoltak halálra egy 92 éves gyalogost az M0-s autóúton – írta a police.hu kedden. A hétvégi baleset következtében az áldozat a helyszínen belehalt sérüléseibe, majd még 20 percen keresztül több autós is áthajtott rajta.
A rendőrök az elmúlt napokban keresték a segítségnyújtás nélkül elhajtó sofőrt és annak kisbuszát is. Ezutóbbit kedd reggel fedezte fel a rendőrség használhatatlan állapotban egy diósdi mellékutcában, nem messze a baleset helyszínétől.
A rendőrök az elmúlt bő egy nap leforgása alatt kiderítették, hogy a sofőrön kívül még ketten utaztak az autóban, az összetört kisbuszt a településen leparkolták, rendszámát levették, majd egy másik kocsiba ültek és távoztak. A rendőrség segítségnyújtás elmulasztása miatt is nyomoznak, valamint tovább keresik a sofőrt és két utasát.

Fotó: police.hu
A rendőrség azt kéri, ha valaki a balesetről érdemleges információval rendelkezik, esetleg a helyszínen járt, vagy elhaladt amikor a szerencsétlenség történt, az jelentkezzen a 112-es segélyhívón.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen