
Húsvillával, húsdarálóval és borosüveggel akartak féltékenységből gyilkolni
A húsdaráló végül egy óvoda udvarában landolt, a támadók évekre rács mögé kerülhetnek. Vádat emelt ellenük most az ügyészség.
Tenyek.hu 2023. május 24., szerda 15:22
Az ügyészség közleménye szerint vádat emeltek egy budapesti férfi és egy nő ellen, akik meg akarták ölni a nő élettársát. Egy X. kerületi erdős részen, egy kunyhóban lakott együtt a pár és a férfi is a közelben élt, gyakran töltötték együtt az időt hárman.
A támadás napján, 2021 őszén együtt italoztak mind a hárman, de a sértett bement a kunyhóba aludni. Nem sokkal később felébredt és számonkérte az élettársát, hogy miért iszik még mindig együtt az ismerősükkel. A nő annyira dühös lett, hogy egy húsvillával akarta mellkason szúrni a párját, ezután még egy borosüveggel is fejbe vágta őt.
A másik férfi egy húsdarálóval támadt rá a nő élettársára, aki el akart menekülni. Ekkor fejbe dobták őt a több mint 1 kilogramm súlyú öntöttvas húsdarálóval, emiatt pedig elesett, ezért a földön fekvő áldozat fejére még több ütést tudtak mérni.
Az áldozatnak sikerült elmenekülnie, de a támadó férfi követni kezdte őt. A húsdaráló viszont a kezében maradt, ezért egy közeli óvoda udvarára bedobta, hogy minél előbb utolérje a férfit. Ekkor újra nekiesett, de a járókelők megakadályozták a további bántalmazást.
A vádlott férfi román állampolgár, ezért a főügyészség határozott idejű kiutasítást indítványozott ellene. A két támadót emberölés kísérletével vádolják és börtönbüntetés kiszabását indítványozták.
További részletek a Tényekben 18 órától a TV2-n.
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen


