
Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit
Felkavaróan borzalmas állapotban találtak rá egy kutyára a Szurkolók az Állatokért Alapítvány és a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány emberei Szurdokpüspökiben csütörtökön – osztotta meg utóbbi szervezet a közösségi oldalán.
Nem irodalmi túlzás, hogy csontsovány volt a négylábú, szinte mindene kilátszott a bőre alól. Az állatvédőknek azt sem volt egyszerű megállapítaniuk, egyáltalán milyen fajta kutya ez, bőre mindenütt lógott és sebes volt.
A súlyosan beteg Mancs hónapokon át szenvedett, amiről már korábban értesültek a fajtamentők is, azonban nem vállalták, hogy befogadják.
Nem akarták kockáztatni, hogy elkapja a parvovírust, mert az szinte biztosan a halálához vezetett volna. Mivel azonban senki nem jelentkezett érte, nem maradt más lehetőségük, minthogy mégis magukhoz vegyék.
Az udvaron a négylábúval ott volt társa, Csoki is, aki félelmében bebújt a terasz alá, az állatvédők hosszas küzdelmének köszönhetően sikerült kihozni onnan. Szerencsére az állapota nem volt annyira súlyos, mint Mancsé, csak foltokban látszott rajta a betegség.

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi

ByeAlex cáfolta a drogügye fejleményeit