
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Mint írták, az este kilenc óra után közlekedő vonatok már a teljes viszonylaton közlekedtek, az utasoknak nem kellett pótlóbuszra átszállniuk. A várhatóan június első feléig tartó teljes helyreállításig azonban napi két kora reggeli és két délutáni vonat nem közlekedik Debrecen és Nyíregyháza között, a többi vonat esetében öt-tíz perces késések előfordulhatnak.
A Volánbusz párhuzamos járatain keddtől már nem fogadják el a vasúti jegyeket és bérleteket - olvasható a Mávinform oldalán.
Május 7-én siklott ki egy vasérccel rakott tehervonat kilenc kocsija Újfehértó és Hajdúhadház között, a Hajdú-Bihar vármegyei Téglás közelében. A tehervagonok egy része felborult és járhatatlanná tette a pályaszakaszt. A helyreállítási munkák során több mint 250 vasúti szakember dolgozott a kisiklott teherkocsik visszaemelésén, a kevésbé sérült vágányszakasz, a felsővezeték-rendszer és a biztosítóberendezés javításán.
A munkálatok ezután a komolyabban megsérült másik vágány rekonstrukciójával folytatódnak, várhatóan több héten át. Az előzetes becslések alapján a műszaki mentés és a vasúti pálya helyreállításának költsége meghaladja az egymilliárd forintot.

Így kezdődött a balesetet utáni helyreállítás (Fotó: MTI)
Korábbi cikk:

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen