
Brutális baleset történt az M3-ason, kigyulladt az egyik autó
Az ördögöt akarta kiűzni a barátnőjéből egy szolnoki férfi, ezért verte félholtra, legalábbis ezt mondta az áldozat szerint a közelmúltban. A verekedő drogozott, őrjöngve ütötte a nő arcát, két fogát is kiverte. Ezután be is akarta sózni a földön fekvő, vérző áldozatát, sőt a nő kilenc éves kislányát is erre kérte. A gyereke végignézte a borzalmakat, azóta is terpiára hordják, mert retteg. A férfit őrizetbe vették, de aztán elengedték, a nő félelemben él, hogy újra rájuk támad.
„Ez bent kezdődött el a házban. Az volt a szerencsénk, hogy ki tudtunk onnan menekülni. Az utcán végződött” – mesélte a Tényeknek az asszony.
A gyereket és édesanyját sokkolták a történtek. A férfi váratlanul támadt rá a nőre közös szolnoki lakásukban, mert be volt drogozva. Az áldozat szerint exe rendszeresen kábítószerezett, ilyenkor pedig démonokat látott benne is. Ezért verte meg.
„A drog. Ördögűzés. Ördögöket látott. Bennem látta az ördögöt, démont és ki akarta űzni” – tette hozzá a megvert nő.
Miután brutálisan összeverte élettársát, a férfi még be is akarta sózni a földön fekvő nőt, hogy kiűzze belőle a démonokat. Ráadásul az őrjöngő támadó, a 9 éves kisgyereket is be akarta vonni mindebbe.
Az ápolóként dolgozó nőnek munkahelyet kell váltania, mert a férfi ott is zaklatta. Most apja házában él, aki szerint lánya exe teljesen megőrült.
A megvert édesanya feljelentést tett, és őrizetbe is vették a férfit, a család szerint viszont 60 nap után elengedték. Ezért a nő testvére segítséget kért a Tények stábjától, hogy nyilvánosságra hozhassák a történteket.
A nő kislányát annyira megviselték a történtek, hogy éjszakánként bepisil. De nem csak ő, hanem az egész család retteg, mert a férfi többször is fenyegetőzött vele, hogy megöli őket és rájuk gyújtja a házat.

Brutális baleset történt az M3-ason, kigyulladt az egyik autó

Öten sérültek meg egy súlyos balesetben Bácsalmásnál

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak

Na, szia, mentő! – Dal született a négyéves hős kisfiú történetéből – videóval

Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia

Egy ember meghalt a Törökszentmiklósnál szombat este történt balesetben

Horror a Nagymező utcában: Elözönlötték a rendőrök éjjel a környéket – Videó

„Na szia, mentő” – Az egész ország ezt a pillanatot várta

Gázpalackok szabadultak el az M3-ason, 130-cal kellett kikerülni őket

Nem tudta, kit enged be az autójába egy idős férfi Gyulán

Mentőkutyák és önkéntesek futottak versenyt az idővel Miskolcnál

Ártatlan kölyökkutya lett egy vadász áldozata a Balatonnál