
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Sokak kedvenc évszaka a tavasz, amely mindig a megújulás szimbóluma, évről évre felébred ilyenkor téli álmából az anyatermészet, virágok színezik be a tájat, a fák pedig zöld köntösbe bújnak. Ebbe a zöldellő környezetbe könnyen beleolvadhatnak a hasonlóra festett pécsi buszok, talán ezzel gyűlt meg a baja egy sofőrnek is pénteken reggel a Malomvölgyi út és a Nagy Imre utca találkozásánál.
A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videón az Opel Astrát vezető nő a legnagyobb nyugalommal hajtott be a kereszteződésbe, holott egy „aprócska” csuklós busz érkezett főúton. A helyijárat sofőrje rányomott a dudára, ettől észbe kapott az elbambult autós, és balra rántott a kormányt.
Mindketten megálltak, majd megbeszélték a történeteket, de a jelek szerint sem bunyó, sem anyagi kár nem keletkezett, hiszen az Astrának láthatóan a helyén maradt a visszapillantó tükre is.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen