
Drámai részletek: A hóban találtak rá egy férfire Debrecenben
Teljesen összetört az idős nő, akinek a fia a komposztálóban fulladt meg kedd délután a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Mezőladányban.
Mentőhelikopter vitte kórházban a 30 éves férfi társát, aki szintén életveszélyes mérgezést szenvedett az emésztőben.
A komposztálónak a kitakarítására bérelték fel a két férfit. Úgy tudjuk először csak Gergő kezdett szédülni, majd, amikor barátja is lemászott a 2 méter mély emésztőbe, hogy segítsen neki, mindketten pillanatok alatt elájultak.
Gergő édesanyja nem érti, hogy a tulajdonos miért nem figyelmeztette a veszélyre a két férfit. Az eszméletlen munkásokat a tűzoltók emelték ki a komposztálóból, amiben úgy tudjuk zöldhulladékot tároltak és korábban szennyvíz akna volt.
Már a tűzoltók megkezdték az ájult férfiak újraélesztését, és a mentők is sokáig küzdöttek az életükért, de végül egyiküket nem sikerült megmenteni.
A fiatal férfi édesanyja összetört, tragédiák sora éri őt. Gergő a második gyermeke, aki fiatalon halt meg és a férjét is elvesztette. Szerény körülmények között él, egyedül neveli az unokáját, fia volt az egyetlen támasza, nincs pénze eltemettetni.
„A lányom meg 2019-ben, szeptember 31-én, a férjem rá egy hónapra meghalt, utána a két öcsém elment...most a fiam megint meghalt” – mondta megtörten a Tényeknek.
Gergő társa azóta kómában van, kishíján az életébe került, hogy megpróbálta kimenteni barátját az aknából.
A tragédia körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Drámai részletek: A hóban találtak rá egy férfire Debrecenben

Kiderült, mire kell készülni: A tél eddigi legdurvább éjszakája jöhet

Operatív törzs: vasárnap estétől extrém hideg várható

Két férfi miatt riasztották a TEK-et Győrben

Légpuskával fenyegette a rendőröket egy szabolcsi férfi

Rendőrök és tűzoltók rohantak meg egy miskolci panelházat - videóval

Meghalt egy idős férfi a Debreceni Campusnál - videóval

Mentőautó szenvedett balesetet Miskolcon – videóval

Üvegdarabokat találtak egy bolti szószban - Senki ne egye meg!

Viperával és vascsővel vertek egy férfit Kecskeméten, halálosan megfenyegették

Kiderült, hol lehet rámenni a Balaton jegére

Liftben erőszakoskodott egy idős nővel Miskolcon