
55 millió forintnyi droggal buktak le a kőbányai dílerek
Több mint 55 millió forint értékű speedet foglaltak le a rendőrök, a két férfi ellen az ügyészség most emelt vádat.
Tenyek.hu 2023. május 30., kedd 10:49
Két kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó férfi ellen emelt vádat az ügyészség, miután értékesítési céllal, nagykereskedelmi mennyiségű amfetamint állítottak elő egy X. kerületi lakásban – közölte a Fővárosi Ügyészség.
A rendőrség beszámolója szerint a nyomozók 2020. október 24-én kutatást tartottak egy kőbányai lakásban, mivel bűnügyi információ merült fel arra vonatkozóan, hogy ott egy férfi „speedet” állít elő. A X. kerületi lakásban elfogták az akkor 44 éves R. Jenőt, akinél 43 gramm speedet, valamint metamfetamin tartalmú kábítószer készítéséhez alkalmas anyagokat találtak.
A vádlott társával, az akkor 48 éves S. Norberttel együtt foglalkozott amfetamin előállításával, amiket később értékesítettek is. Ennek során az idősebbik férfi beszerezte a kábítószer előállításához szükséges anyagokat, fiatalabb társa pedig azokat felhasználva, a folyékony amfetamin-bázisból por állagú kábítószert készített. 2020. október 22-én nagykereskedelmi mennyiségű amfetamint készítettek, amit két nappal később, október 24-én akartak autóval elszállítani. A több mint 11 kilogrammnyi kábítószert a kőbányai társasház udvari parkolójában pakolták be a kocsi csomagtartójába, majd a férfi elhajtott vele.
Ekkor csaptak le rá a rendőrök, akik a helyszínen elfogták, társát pedig üldözőbe vették. S. Norbert menekülés közben a korábban átvett kábítószert egy parkoló autó alá rejtette, majd gyalog próbált tovább menekülni, de a rendőrök őt is elfogták, a kábítószert pedig megtalálták.
A nyomozók a 44 éves férfi X. kerületi lakásában marihuánát, kokaint, valamint több millió forintnak megfelelő összegű készpénzt is találtak, egy ott leparkolt kistehergépkocsiból pedig további 7 kilogramm amfetamint foglaltak le. A 48 éves férfi vidéki lakásán pedig a kábítószer előállításához használt, mintegy 80 kilogramm kénsavat találtak és foglaltak le a nyomozók.
A Fővárosi Főügyészség a két férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, és velük szemben fegyházbüntetést, pénzbüntetést, valamint vagyonelkobzást is indítványozott a vádiratban.
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen




