
Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint
A közlemény szerint a vádlott tavaly július közepén a vár tornyában olajos-benzines folyadékot locsolt szét, amit később meggyújtott.
A tüzet hígító szétlocsolásával is fokozta. Ezután az épület pincéjébe ment, ahol további hat különálló helyiségben is tüzet gyújtott, majd távozott a helyszínről.

Fotó: MTI/Balázs Attila
A tűz miatt az épület tulajdonosának, a magyar államnak 20 millió, a felújítást végző fővállalkozónak 12 millió, míg a gépészeti munkákat végző alvállalkozónak csaknem 35 millió forint kára keletkezett - írták.
A rendőrség másnap elfogta a gyújtogatót, aki jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll. A vádlott a bűncselekmény elkövetésekor kóros elmeállapotú volt, ezért nagymértékben korlátozva volt a cselekménye következményének felismerésében - olvasható a közleményben.
Forrás: MTI

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között