
Trambulinnak hitte az autókat, csak úgy mutatványozott a pécsi drogos - fotókkal
Harmadjára sikerült elkapni a férfit, aki óriási károkat okozott.
Tenyek.hu 2023. április 26., szerda 16:55
Az ügyészség közleménye alapján a Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki autókat rongált. A vádirat szerint 2022 nyarán egy pécsi férfi rendszeresen drogozott, aminek következtében pszichotikus állapotba került. Ilyenkor a leggyakoribb elfoglaltsága az volt, hogy kocsik tetejére mászott fel és ugrálni kezdett rajtuk.
Először Orfű és Pécs között állította meg az autósokat, majd erőszakosan kezdett viselkedni a sofőrökkel. Az egyik autóba belerúgott, majd felült a motorháztetőre. Az utasok ezt számon kérték, erre a drogos férfi felmászott a tetőre és ugrálni kezdett rajta. Az áldozatok kihívták a rendőrséget, de a vádlott elmenekült.
Pár nappal később a pécsi vasútállomás parkolójában figyelte ki újabb "áldozatát", de ekkor már nyugodtabb állapotban volt és "csak" felmászott a kocsi tetejére és ücsörgött rajta.
A harmadik és egyben utolsó ilyen jellegű akciója az volt, hogy szintén kábítószer hatása alatt felmászott a lakása mellett parkoló két autóra és ugrált azokon. A férfi 300 ezer és 1,7 millió forint közötti kárt okozott, a Pécsi Járási Ügyészség most emelt vádat ellene.
+Ez is érdekelheti

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint




