
Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség
Megváltoztatta korábbi álláspontját és úgy tűnik, hogy mégsem vállalja a felelősséget a gyújtogatásért az a pécsi férfi, aki korábban beismerte, hogy ő okozta azt a nyolc hektáros erdőtüzet, ami miatt hét családi ház is leégett tavaly nyáron a Mecsekben. Több mint 100 tűzoltó dolgozott a lángok megfékezésén, még helikopterről is oltották a tüzet, amit ez a férfi okozhatott, azzal hogy hulladékot gyújtott meg egy gödörben.
Akkor azt mondta, hogy a cégén keresztül segít a károsultaknak, de semmi sem történt, sőt most úgy tudjuk már azt mondja nem is ő okozta a tüzet.
Az egyik károsult, akinek mindene odalett, most elmondta, hogy azóta három helyen dolgozik, és küzd a túlélésért.
A tüzet okozó férfi akkor, még nyilvánosan vállalta a felelősséget, és bár azt mondta magánszemélyként nem tud kifizetni ekkora összeget, de a cégén keresztül segít majd a károsultaknak.
Viszont azóta semmi sem történt, sőt információnk szerint a napokban a férfi azt állította egy helyi újságírónak, hogy nem is ő okozta a tüzet. Pedig korábban még a hulladékégetés pontos helyét is megmutatta.
Egy ügyvéd szerint a vallomása visszavonása nem segíti a felelőtlen gyújtogató felmentését.
A rendőrség szerint, továbbra is a 49 éves férfi az ügy gyanúsítottja.

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban