
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A 23 éves V.Béla múlt szerdán két civil ruhás nyomozót szólított meg a VII. kerületben, és harmincezer forintért kínált nekik egy adag fehér port, amiről azt állította, hogy kokain. A rendőrök azonban elővették jelvényeiket, ez pedig ösztönzően hatotta férfira, mert hirtelen rájött, hogy a kis zacskóban mindössze szódabikarbóna van. Ruhája átvizsgálása után néhány darab maci formájú rágótabletta is előkerült, ezekről azt állította, hogy cukorka.

Fotó: police.hu
A férfit a VII. Kerületi Rendőrkapitányságon üzletszerűen elkövetett csalás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, ahol beismerő vallomásában elmondta, a hamis drog eladásával akart nagy haszonra szert tenni. A lefoglalt anyagokról kiderült, valóban nem kábítószerekről van szó, de nem sokkal korábban a férfi marihuánát fogyasztott, amit a gyorsteszt kimutatott, emiatt külön eljárás indult ellene – írta meg a police.hu.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen