
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy éven keresztül alkotott egy párt egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei nő és férfi, ezalatt a férfi két aranygyűrűt ajándékozott párjának, míg tőle egy mobiltelefont kapott használatra.
2022 februárjában a kapcsolat megszakadt, a huszonéves férfi pedig úgy gondolta, a gyűrűk neki visszajárnak, hiszen jegyajándéknak szánta őket.
Éppen ezért az egyik közösségi oldalon felkereste exét, és előállt igényével. Fenyegetőzött, hogy amennyiben a nő nem engedelmeskedik neki, a családtagoknak és az ismerősöknek elküldi a róla készült szexvideókat, sőt még a kölcsönkapott telefont is magánál tartja.

A fotó illusztráció
A nő látszólag belement, hogy visszaadja az ékszereket, megbeszéltek egy időpontot is, csakhogy közben értesítette a rendőrséget. A találkozón végül az egyenruhások is megjelentek, így a nő visszakapta a mobilját is.
Önbíráskodás miatt emeltek vádat a büntetett előéletű férfi ellen, tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben letöltendő közérdekű munkával és pénzbüntetéssel sújtaná az ügyészség – olvasható a szerdai közleményükben.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen