
Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt
Az MTI közleménye szerint a gyanúsított tizedik kiszemelt áldozata egy másik rendőr felesége lett volna, akit a többi áldozathoz hasonlóan vendégségbe hívott, majd a "szokott módon" a vacsorájába csempészett cianiddal megpróbálta eltenni láb alól. Szuracsate Hakparn, a thaiföldi országos rendőrfőkapitány-helyettes újságíróknak elmondta, hogy az áldozat ezúttal csak azért maradhatott életben, mert evés közben "szerencséjére" rosszul lett és kihányta az elfogyasztott mennyiséget.
A rendőrség eredetileg azzal gyanúsította a Bangkokban kedden letartóztatott, harmincas éveiben járó nőt, hogy két héttel ezelőtt meggyilkolta egyik barátnőjét a Bangkoktól nyugatra fekvő Ratcsaburi tartományban. A holttesten végzett boncoláskor a nő szervezetében cián nyomaira bukkantak. A hatóságok a nő kihallgatása közben hozták kapcsolatba több, más tartományban elkövetett ciánmérgezéses esettel.

A kép illusztráció: Shutterstock
A boncolások alkalmával az áldozatok holttestében cianidot találtak, "ez tehát azt jelenti, hogy az áldozatok szájon át vették be a mérget" - tette hozzá Szuracsate Hakparn. Rendőrségi közlés szerint a nő, aki egy tartományi rendőrfőnök-helyettes felesége, elismerte, hogy "ismerte az áldozatait", de tagadja az ellene felhozott vádakat.
A nyomozók úgy vélik, a gyilkosságok indítéka a pénz lehetett. A Canal3 helyi tévécsatorna értesülései szerint a gyanúsított tavaly és idén három-három embert ölt meg, de lehet, hogy három másik, évekkel korábban elkövetett gyilkossághoz is köze van.

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!