2025. november 10. hétfő, Réka
9°C Budapest

Milliókkal károsította meg munkatársát egy férfi, miután rájött a titkára

Súlyos összegekkel rövidítette meg, a bíróság a napokban hozott döntést az ügyben.
Tenyek.hu
2023. április 04., kedd 19:04
Vágólapra másolva!

A férfi 2021 augusztustától egy derecskei cég telephelyén, bolti értékesítőként dolgozott, amikor megtudta, hogy egyik munkatársa súlyos összeget, összesen 25 ezer euró készpénzt helyezett el a cég széfében – derült ki a Debreceni Törvényszék keddi sajtóközleményéből.

Időközben tudomására jutott a széf számkódja, így 2021. november 30. és 2021. december 15. között összesen négy alkalommal nyitotta ki a páncélszekrényt, melyből összesen 16 500 eurót, átszámítva 6 millió 105 ezer forintot lopott el.

A valutát később a férfi átváltotta forintra, melyből a rendőrség lefoglalt 3 millió 150 ezer forintot, amit visszaadott a jogos tulajdonosának. A milliókkal megrövidített férfi a nyomozás során kérte a fennmaradó kárának megtérítését.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A Berettyóújfalui Járásbíróság az ügyben 2022. július 7-én hozott büntetővégzést, amely szerint a férfit 1 év 6 hónap – 3 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte.

Mivel előkészítő ülésének több időpontján sem jelent meg és nem is indokolta meg távollétét, a bíróság április 3-ára elrendelte az elővezetését.

Így az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, ám a tárgyaláshoz való jogáról lemondott.

Az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki a férfit, majd 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. Ezen felül a pártfogó felügyeletét is elrendelték.

A bíróság döntése jogerős.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk