
Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása
2004-ben költözött össze egy nővel Budapest XVII. kerületében egy most 42 éves, romániai születésű férfi.
Párját, a vele élő nevelt gyerekeit és a háziállatokat is rendszeresen bántotta, a kapcsolatból született közös gyereküket pedig elhanyagolta annak ellenére, hogy munkanélküliként otthon volt.
2005 tavaszán az élettársa kislányával szexuális kapcsolatot kezdett, és ezt még évekig folytatta, gyakran büntetéssel fenyegetve a még hat év alatti áldozatát. Többször nézett felnőtt filmeket is a gyerekek előtt, és az önkielégítéstől sem riadt vissza.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A szülők kapcsolata 2014-ben ért véget, ezután a férfi hazaköltözött szüleihez Dömsödre, de még az ezt követő évben is fajtalankodott egykori nevelt lányával.
2019 tavaszán emelt vádat az ügyészség ellene, ezután a bíróság folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, hasonló módú szexuális kényszerítés, szexuális visszaélés, valamint három rendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt 11 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért fellebbezett, a vádlott letartóztatásban várja az eljárás lefolytatását – olvasható az ügyészség hétfői közleményében.

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort

Egy kommentből rémálom lett – 42 milliót csaltak ki a férfitól

Meghalt Kiss Mátyás

Három eszközzel, 198-szor ütötte meg a WC automatát, hogy pénzt szerezzen

Késsel fenyegette, megerőszakolta majd kirabolta áldozatát Miskolcon

Megrázó részletek érkeztek az M5-ösről - Ócsánál egy ember meghalt

Rátörte az ajtót, majd halálosan megfenyegette szomszédját egy férfi

Durva fotók: egymást érték a balesetek az M5-ösön

Nem figyelt a pirosnál: maradandó fogyatékosságot okozott a győri sofőr

J. D. Vance fogadása: Kiemelt biztonsági intézkedések léptek életbe a Liszt Ferenc repülőtéren


