
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kutyákkal keresték egy férfi holttestét a kutató-mentők Nyékládházánál, a Nyéki Tavaknál. Egy miskolci, 70 év körüli férfi még április elején tűnt el, az autóját pedig itt, a környéken találták meg, az eltűnése után nem sokkal.
A férfi kocsiját a Nyéki Tavak és a Debreczeni tó közötti úton találták meg. A rendőrség ezután kérte a szakemberek segítségét a keresésben, akik két hete ezen a terepen dolgoztak, hogy megtalálják az idős, eltűnt férfit.
A kutató-mentők először a Debreczeni tavat és annak környékét vizsgálták át, mivel a férfi kocsija ehhez volt közelebb. Itt azonban nem jártak sikerrel, a keresőkutyáknak köszönhetően viszont rájöttek, hogy hol lehet a férfi, aki az eltűnése után belefulladhatott a vízbe.
Azt, hogy a férfi miért ment az autójával a tavakhoz, egyelőre nem tudni, mint ahogy azt sem, hogy miért gyalogolt be a nádasba, ahol végül megtalálták a holttestét. A rendőrség közigazgatási eljárás keretein belül vizsgálja az eset körülményeit.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen