
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A társasházban a munkások épp a parkettát szedték fel, ott találták meg a csontokat. Először azt gondolták, hogy valamilyen állat maradványai lehetnek, de amint tovább folytatták a munkát, egyre több csont került elő. A tulajdonos hívta a rendőrséget, az ügyben vizsgálat indult.
Úgy tudjuk, a lakás hosszabb ideig üresen állt, a tulajdonos néhány hete döntött úgy, hogy felújítja.
A felújítást végző munkások szinte el sem hitték, hogy mit találtak. A Tényeknek az egyik szomszéd azt mondta, a csontokról először azt gondolták, hogy állati eredetűek.
„Mondták nekem, említették, hogy találtak állati csontdarabokat. És aztán nagy meglepetésemre a tulajdonos eljött egyik este, és akkor ő mondta nekem, hogy ezek nem állati csontok, hanem feltételezhetően emberi csontmaradványok” – mesélte a szomszéd.
A lakásban egy idős nő élt, akinek előbb a fia, majd az unokája örökölte az ingatlant. Úgy tudjuk, jelenleg a nő dédunokája kezdte el felújítani. A csontok ekkor kerültek elő.
A nő, aki korábban a lakásban lakott, a családjával 1960-ban költözött oda. Több mint 60 éven át úgy éltek, hogy nem tudták, emberek csontjai vannak a parketta alatt. A szomszédok szerint ezek a második világháború után, a törmelékkel együtt kerülhettek oda.
„A háború után a törmelékeket bedobálták, és akkor úgy parkettázták újra a lakásokat” – tette hozzá.
Információink szerint a rendőrség kétszer is járt a helyszínen, az ott talált csontok vizsgálata jelenleg is zajlik. Az esettel kapcsolatosan a BRFK azt írta, bűncselekmény gyanúja nem merült fel, a rendőrség közigazgatási hatósági eljárást indított.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen